2015.10.19 Cinque Terre, Riomaggiore– Olaszország

Éljenek az időjósok! A tegnapi kiábrándítóan rossz idő után, ma csodálatos, tiszta, napsütéses időre ébredtünk. Tegnap elhatároztuk, hogy nem autóval, hanem vonattal megyünk meglátogatni a híres olasz tengerpartot. Úgy terveztük, hogy előbb elmegyünk a legmesszebbi pontra Riomaggiore-ba és majd onnan jövünk visszafelé.

Hogy miért döntöttünk a vonat mellett? Mert kiderült, hogy sokkal kevesebb idő az utazás, az állomás a kisváros központjában van, autóval pedig be sem lehet menni ezekre a helyekre, hanem valahol fent kell letenni az autót és onnan lehet lesétálni ezekre a településekre. Ráadásul, ötőnknek csak 17€  volt a menetjegy!

Ki is néztük a 8:27-kor induló vonatot, de mivel nem tudtuk mennyi idő alatt érünk az állomásra nagyon időben indultunk és nagyon hamar ott is voltunk.

Kellemes meglepetésre, egy nagyon kedves kis kávézó volt az állomás mellett, így ott meg is ittuk a reggeli kávénkat, kapucsínónkat.

A peronon még volt időnk egy csoportképre, és már jött is a vonat.

Mit lehet tudni a célállomásunkról? Riomaggiore a Cinque Terre legdélebbi falva. Történelmi feljegyzések először a XIII. században említik Riomaggiorét. A falu alapítói a hegyekből húzódtak le a tengerhez. A sziklás, meredek területre magas, 3-4 emeletes "toronyházakat" építettek. Minden háznak két bejárata van, egy elöl, a homlokzati oldalon, a másik pedig hátul, ahol egy magasabban fekvő utcára lehet kijutni. Ez az építkezési mód nemcsak a természeti adottságok miatt alakult ki, hanem biztonsági szempontból is előnyös volt, például menekülési lehetőséget biztosított a szaracénok támadásai idején. Riomaggiorét kettéosztja a vasútvonal, a két részt lépcsősor és aluljáró köti össze. 

Ennek a végén mi azt választottuk, hogy a lépcsőkön egy aluljárón át, rögtön lemegyünk a partra. Ahogy kiértünk fantasztikus látvány tárult a szemünk elé. Nem győztük „kattogtatni” a fényképezőgépet.

Rövid sétával, néhány lépcső megmászása után, a tengerparton találtunk egy nagyon aranyos 2 terasszal rendelkező kis kávézót. Tökéletes hely a reggelihez. Finom krémes latte, és csábító croissant, és amikor megkóstoltam! Most is érzem a kellemesen ropogós, még langyos, frissen sült csokis croissant ízét! Pedig eddig én úgy tudtam, hogy ezt nem nagyon szeretem, most meg repetát is kértem!

Ráadásul a csodálatos környezet – ez is egy életre szóló kellemes élményem lesz!

A falu a Rivus Maior vagy Rio Maggiore (jelentése nagy folyó) folyóról kapta a nevét, melynek a völgyében épült. Az építkezések során a folyót befedték, így most a főutca alatt fut. A főutcáról meredek lépcsősorokon lehet feljutni a magasabban fekvő kis utcákba. A "carruggio" elnevezés a helyi pici, szűk, sikátorszerű utcákra utal, melyből sokat találhatunk nemcsak a Cinque Terre régióban, de egész Liguriában. A szorosan egymás mellé épült házaknak köszönhetően a carruggiba csak rövid ideig süt be a nap, így a nyári forró hónapokban is viszonylag hűvösek. A finom reggeli után elindultunk a szűk kis lépcsőkön felfelé. Felülről is megunhatatlanul gyönyörű volt a panoráma.

Lefelé jövet a San Giovanni Battista (Keresztelő Szent János) templom mellett vitt el az út. A templom 1340-ben épült, de homlokzatát 1820-ban neogótikus stílusban újjáépítették. Érdemes megnézni a két gótikus ajtót, a szép fa feszületet, valamint az 1851-ből származó orgonát. A templom előtti térről szép kilátás nyílik a falura.

Követve a szűk kis utcát, amely beletorkollott a „főutcába”, rögtön a „nyüzsgő” kisvárosi (falusi) mindennapokban találtuk magunkat. Itt kb. 1600-an élnek, de egész évben rengeteg turista keresi fel ezt a vidéket. Különösen 1997 óta, amikor a közeli Palmaria, Tino és Tinetto szigetekkel, valamint a Cinque Terre többi településével együtt az Unesco Világörökségének része lett. A bizottság indoklása szerint a kelet-liguri riviéra, Cinque Terre és Porto Venere között egy kiemelkedő értékű kulturális helyszín, egy rendkívül festői táj, amely az ember és természet harmonikus kölcsönhatásának révén jött létre, és amely évezredek óta jól szemlélteti azt a hagyományos életformát, ami napjainkban is meghatározza az itt élő közösségek társadalmi és gazdasági életét.

Visszaérve az állomáshoz a „Szerelmesek útján” akartunk átsétálni a következő településre, de sajnos az út le volt zárva. Ezért úgy döntöttünk, hogy hajóval megyünk tovább. Így egy újabb szemszögből is gyönyörködhetünk ebben a festői településben.

 Következő állomásunk Manarola.