2016. feb 03.

Malaga, Spanyolország

írta: Kati Nagy
Malaga, Spanyolország

 2016.január 27. Malaga (Spanyolország)

A tengeri nap után, reggel megérkeztünk Malagára. Itt is most járunk harmadszor, de mindig kellemesen töltöttük el az időt. Még alig kelt fel a nap, amikor már sétáltunk a város felé.

1.JPG

Végig a kikötőhöz vezető úton a régi világítótoronyig igazán élvezetes volt sétálni a pálmafa sor és a tenger között.

2_2.JPG

Aztán tovább a kikötő gyönyörűen felújított partján, ahol hangulatos parkok szegélyezik az utat.

Így értünk el az első közlekedési lámpáig és máris a belvárosban találtuk magunkat.

4.JPG

Az 570 ezres lakosságú Malaga (Málaga) Andalúzia modern, csodaszép kikötővárosa. Spanyolország 6. legnépesebb városa. Malaga a Costa del Sol, azaz a napos part központja, és egyik legkedveltebb turistacélpontja, ami talán egészen kiváló gasztronómiájának és borainak, enyhe éghajlatának, és a napsütéses órák rendkívül magas számának köszönhető.  Bár városnézésre nem nyújt annyi látnivalót, mint Barcelona vagy Madrid, ezeknél a városoknál csendesebb, nyugodtabb is, de gyönyörű tengerpartja és a szűk utcájú belváros nagyon hangulatos.

Az első, ami szembetűnt az óvárosban, az épületek közül kiemelkedő Katedrális / La Manquita, 1528-tól 1782-ig épült, hatalmas, és lenyűgöző szépségű katedrális 84 méter magas. Belülről és kívülről is szép. A barcelonai La Sagrada Familiához hasonlóan, a La Manquita is befejezetle.  Két tornyot terveztek hozzá, de csak egy készült el. Erre utal a neve is, mely spanyolul egykezű hölgyet jelent.

 5.jpg

Akik szeretnek hegyet mászni, azoknak ott van két célpont az Alcazaba és a Gibralfero. Természetesen, mi is ezt választottuk. Először az Alcazaba-t látogattuk meg, ami Malaga egyik fontos nevezetességei közé tartozik.  Bejárata, a Puerta del Cristo, ahol az első misét tartották, amikor a keresztények győzelmet arattak a városban. (A belépőjegy 2,6 € a felnőtteknek és 0,6 € a diákoknak. De érdemes összevont kedvezményes jegyet venni, ha a Gibralfaro várat is meg akarjuk látogatni, úgy 3,50 €)

7.JPG

 Alcazaba, a mór erődítmény a 8. században épült, bár számos része a 11. századból származtatható. A malagai Alcazaba a város kormányzóinak palotája volt. Spanyolországban ez maradt meg a legjobb állapotban.  Az erődítmény egykor, több mint 100 toronyból, valamint három palotából állt, és három fal védte (amelyekből kettő mai napig is áll). Nagy erőd, lenyűgöző építészettel, szép kertekkel, csodálatos kilátással a tengerre és a városra, Malaga egyik első számú látnivalója.

Miután körbejártuk, irány a vár, ahova az erődítmény mellől induló úton lehetett feljutni, 15-20 perc az út, de elég meredek. Viszont, végig fantasztikus kilátás nyílik a városra és a tengerre. (Aki nem akar hegyet mászni, az, a kikötő közeléből induló turistabusszal is fel tud jutni a vár bejáratánál lévő parkolóig.) Aztán, mielőtt elértük a vár bejáratát van egy kilátó terasz, ahonnan 180 fokos panorámában gyönyörködhettünk.

9.jpg

Talán innen van a legjobb rálátás a La Malagueta bikaviadal arénára is.

10.jpg

 Ez a legnagyobb malagai bikaviadal aréna 1874-ben épült, és 14.000 néző befogadására alkalmas. Az első bikaviadalt 1876-ban tartották. Madonna egyik videoklipjét is itt forgatták. Bikaviadalokat más spanyol városokhoz hasonlóan, itt is vasárnap estenként tartanak, a bikaviadal szezon áprilistól szeptemberig tart. Az arénában egy múzeum is található, ahol egy matador vezeti be az érdeklődőket a bikaviadalok világába.

Aztán még két fotó innen, a másodikon jól látható a távolban a hajónk, amely türelmesen vár ránk a kikötőben…

Aztán már tényleg csak pár lépés, hogy eljussunk a várhoz.

Az Alcazaba fölött, 130 méter magas dombon magasodik, a mór Gibralfaro vár. Főleg a környezet és a lenyűgöző kilátás miatt érdekes, Malagában járva kihagyhatatlan látnivaló. Helyén korábban egy főnicaiak által épített világítótorony állt. A 929-ben épített vár arról is híres, hogy helyszíne volt egy 14. századi ostromnak, melyet Malaga lakói hajtottak végre a katolikus uralkodók ellen - a malagaiak bukásához végül az éhség vezetett. Itt is körbejártunk, megettünk egy fagyit, ami az egyre erősödő napsütésben igazán jól esett, csináltunk néhány fotót (többek között egy „eltévedt” sirállyal, aki követett bennünket J).

Aztán már indultunk is lefelé, mivel 13:30-ra a hajón kellett lennünk. Így most kihagytuk a Picasso múzeumot, a szülőházát, az óváros hangulatos épületeit.

Azért pár szó Malaga leghíresebb szülöttjéről: Picasso 1881-ben született Malagában egy szép, sárga épületben (1861), ami a Plaza de la Merced-en található, a város történelmi negyedében. A Casa Natal – Picasso szülőhelye – szinte mindenhez nagyon közel fekszik. Malaga katedrálisa is csak pár perc sétára található, de a Cervantes Színház(Teatro Servantes) is a közelben van. Picasso családja egészen 1891-ig itt élt, amíg munkát nem kapott La Coruña-ban, ahol 1895-ig éltek.

Lefelé nem mentünk vissza az Alcazabá-ig, hanem egy gyönyörű parkon keresztül ereszkedtünk le a városba.

Aztán visszanézve, még megállapítottuk, hogy a mai hegymászó adagunkat is teljesítettük.

14.jpg

A visszaút minden percét kihasználtuk.

A kikötőben jó hosszú sor várakozott a biztonsági ellenőrzésre, majd a bejutásra, de mivel minden nagyon jól meg van szervezve, egy 15 perc alatt újra „otthon” voltunk. Nem szokott ilyen sor lenni, de mivel itt csak kb. 5 óra volt a parton, mindenki igyekezett maximálisan kihasználni, az utolsó percig.

A terminálban még egy kis souvenir vásárlás, „ruhapróba”, aki olvasta a tavalyi hajóútról a blogomat, ott is láthatott egy másik ruhát…

16.jpg

Aztán már tényleg „elnyelt” bennünket ez a hatalmas hajó.

17.JPG

Olyan gyönyörű idő volt, hogy első utunk – kivételesen – nem az étterembe, hanem a jakuzziba vezetett, amit élveztünk vagy 2 órán keresztül.

18_2.JPG

Aztán a szokásos program, vacsora, színház – és megint nem kellett ringatni bennünket!

Szólj hozzá

utazás travel hajózás business freedom hajó cruise forever kikötő bigteam Európa Spanyolország Malaga nagykati.hu