2016. január 22 – Casablanca

 Ma egy hatalmas forgalmú kikötőben, kora reggel kötöttünk ki. Elhagytuk Európát, és megérkeztünk Marokkóba, Casablancába, amely lakosainak száma 3.800.000 (2005-ös adat), ezzel Marokkó legnagyobb, Afrika hatodik legnagyobb városa.

Casablanca neve spanyolul „fehér ház”, és az Atlanti óceán partján fekszik.

A város Marokkó gazdasági fővárosa (a politikai főváros Rabat); itt található az ország fő kikötője és haditengerészeti (Marokkói Királyi Flotta) központja. 

Egy hosszú napot töltöttünk itt, hiszen reggel 8-kor már kikötöttünk, és csak este 10-kor indult tovább a hajó.

Tavaly októberben is jártunk már itt és akkor egy szuper taxi-s kalauzolt bennünket, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy ő nem arab, hanem berber, akik itt az őslakosságot képviselik.

Mivel kaptunk tőle névjegykártyát, már Barcelonából felhívtuk és lebeszéltük, hogy várjon bennünket és ismét legyen a vezetőnk az egész napos túrán.

Így aztán, amikor kiszálltunk, kisétáltunk a kikötő bejáratához. Ezt könnyen megtaláltuk, mert egyértelmű táblák mutatták az utat.

Aztán megelőzve szinte mindenkit, egy rövid taxi út után megérkeztünk a világ második legnagyobb mecsetébe a II. Hasszán mecsetbe. A tizenhárom évig tartó és hozzávetőleg 700 millió dollárt felemésztő vállalkozás eredményeképpen született a 25 ezer hívőt befogadni képes mohamedán templom. Casablanca, Marokkó a világ második legnagyobb mecsetével büszkélkedhet. Sőt a minaret a maga 210 méteres magasságával egyenesen a világ legnagyobb ilyen építménye.

Sikerült rögtön, hosszú sorban állás nélkül bejutnunk egy angolul vezetett csoportban és így belül is körbenézni.  A főcsarnok teteje faragott cédrusfa remek, 34 tonnás, és elektromotorokkal az egész kettétolható, így jó idő esetén a hívek a szabad ég alatt imádkozhatnak. A nagycsarnok végében lévő ajtó egymaga 34 tonna, titánium-bronz ötvözet, és csak a király látogatásakor nyitják ki, ezt is elektromotorokkal, akárcsak a többi hatalmas ajtót. A következő galéria egy kis bepillantást enged ebbe a monumentális épületbe.

Aztán még kívülről ismét néhány fotó:

Egyszer csak a téren egy elkerített részen sorakozó helyiekre lettünk figyelmesek, majd megjelent egy lassan közelgő tömeg. Mi ez? Tüntetnek valamiért?

Aztán az egyik rendőrtől megtudtuk, hogy közös imára készülnek, mert 2 hónapja nem esett egy csepp eső sem, – ami nagyon nagy szárazságot okoz a gazdaságokban.

Innen irány a tengerpart, illetve pontosabban az Atlanti óceán partja. Az időnk csodálatos, így itt is eltöltöttünk egy kellemes órát. A taxit előreküldtük, mi pedig a parton sétálva élveztük a látványt!

Következő állomásunk egy pici kis sziget volt, ami, a sofőrünk elmondása szerint pár éve még csak csónakkal volt megközelíthető, ma már egy kőhíd vezet oda. Itt, mint Lilliput országában, picike kis szobákban élnek, vagy vonulnak el, akiknek valami mentális problémája van. Vezetőnk szerint a Crazy emberek. Ma már nem tudom, hogy tudnak elvonulni, hiszen szemmel láthatólag turista látványosság lett…

Itt megint elváltunk a taxinktól, hogy a bevásárlóközpontnál várjon bennünket, mi meg innen átsétáltunk. Közben én megvágtam a kezem, s mit gondoltok, mivel gyógyítottam magam? Igenis, nem tévedés, gyógyítottam!

Pillanatok alatt elállt a vérzés, és összehúzta a vágást – igen, Aloe Vera növény nedvével! – ami csak úgy, az út mellett nő.

A bevásárlóközpontba három dolog miatt mentünk: elvégezni a „dolgunkat”, enni-inni valamit és egy kis wifi-t használni. Hiszen ott van a Starbucks, ami lassan törzshelyünk lett.

Reggel még azon gondolkodtunk, mit csináljunk egész nap, aztán pillanatok alatt azt vettük észre, hogy késő délután lett.

Következő programunk a Medina meglátogatása, benne a bazár. Mit mondjak, ez nem igazán nyerte el a gyerekek tetszését, pedig itt nem is voltak annyira rámenősek az árusok, olyan volt, mint általában az arab bazárok.

Egy templomlátogatást terveztünk, érdekessége, hogy keresztény templom, itt a muszlim világban, de sajnos be volt zárva, így csak kívülről láthattuk most.

Helyette, elvitt a vezetőnk bennünket egy másik templomhoz, a Notre Dame-hoz, aminek csodálatosan szép üvegablakai voltak.

Utolsó programunk – mint a legutolsó alkalomkor is – a Sky bar meglátogatása, ami egy hotel 28. emeletén helyezkedik el. Innen megunhatatlanul szép kilátás nyílik a városra. Napnyugta előtt mentünk, így egy kellemes koktél mellett élvezhettük nappali fényben is a várost. Aztán pedig láthattuk, hogyan gyúlnak ki a fények.

Igazán szép befejezése a napnak!

Aztán, irány a taxi, majd „hazatértünk”.

Ugye elhiszitek, hogy miután megvacsoráztunk, nem kívánkoztunk sehova, csak az ágyikóba! Jó hosszú, mozgalmas napunk volt!