2015. máj 02.

Singapore China Garden

írta: Kati Nagy
Singapore China Garden

2015.04.20

Singapore China Garden and registrationfor Global Rally

A 6 órás időeltolódást csak egy kicsit érezzük. Én korán kelő vagyok, de itt 7 után ébredtem. Mire megreggeliztünk és indulásra készen álltunk, 9 óra körül volt.

A mai program a China Garden meglátogatása. Előző utunk alkalmával a Hop-on hop-off busszal már eljutottunk a bejáratig, de idő hiányában nem szálltunk le, így aztán most fogjuk felfedezni ezt a gyönyörű kertet.

Metróval indultunk megint, de szerencsére pár megálló után a felszínen (magasban épített nyomvonalon) haladt a metró, így tudtunk fotózni. Bármerre mentünk, és ez már a „külváros”-nak számított, mindenütt ugyanaz a rendezettség, tisztaság, mintha minden új lenne…

Közeledtünk a cél felé, amit nagyon egyértelműen jelez a metróajtó felett lévő kijelző, meg azt is, hogy melyik oldalon nyílnak az ajtók. Ha valakinek ez sem elég, a kocsik belsejében futó fény kiíráson is megjelenik a következő megálló neve, meg az átszállási lehetőségek.

2.JPG

Kb. egy 20 perces út után megérkeztünk a China Garden megállóhoz.Fasor övezte út vezetett a bejárathoz, egy pirosra (ez a szín a siker, szerencse szimbóluma) festett korlátú hídhoz, amely két oldalán hatalmas kő oroszlán fogadja az ide látogatókat és „őrzi” a bejáratot.

4.JPG

4a.JPG

Tulajdonképpen ez a hatalmas park a nyugalom szigete, és 2 parkból áll, amit szintén egy híd köt össze (egy Pekingben lévő híd másolata) az egyik a Japán kert, a másik a Kínai kert.

Szinte senki nem volt rajtunk kívül, egyetlen emberrel találkoztunk – nem fogjátok elhinni – ő egy magyar hölgy volt, akit a cége küldött Singapore-ba. Nagyon sok fotót készítettünk, néhány ízelítőnek:

Rátaláltunk a Teknősök életét bemutató kiállításra, ahol több, mint 200 -féle teknőst lehet megtekinteni. Itt tudtunk venni egy kis üdítőt, meg fagylaltot is – ami nagyon jól esett ebben a párás melegben.

Következő nagyon szép hely, a vízre épített pagoda, aminek a látványa arra késztetett bennünket, hogy kicsit elbohóckodjunk a fotózással, ez lett az eredmény:

 

Aztán természetesen fel is mentünk a pagodákba és előadtuk a kicsit keleti díszletekbe átültetett erkély jelenetet. :-)

8a.JPGKifelé még meglátogattuk a mellékhelyiséget, muszáj volt fotót csinálnom itt is. Igazán hangulatos környezetben, bambuszfák árnyékában, félig nyitott épületben végezheti az ember a dolgát.

8c.JPG

8e.JPG

Felfedeztétek, hogy a bejáratnál a falon WC tetők a dekorációk?

Még a párom próbálkozott egy szobor imitációval..9a.jpg

… majd elindultunk vissza a metró felé.

10.JPG

10a.JPG

A városban, egy bevásárlóközpontban ettünk, mivel már jócskán elmúlt dél.

Következő programunk, elmenni a Marina Bay Sands hotelbe, mert mától már lehet regisztrálni, ugyanis holnap beköltözünk 5 éjszakára.

Jól döntöttünk, még szinte senki nem volt a regisztrációnál, így nagyon hamar végeztünk. Megtudtunk minden infót és átvehettük a cég által összeállított ajándék csomagot, valamint a költőpénzt (1065 S$ ~ 218.000.-Ft) tartalmazó hitelkártyát. Elképesztő milyen nagyvonalú a Forever, milyen bónuszokat ad, ha az ember teljesít bizonyos szinteket…

13aa.jpg

Ezek a képek már a Global Rally helyszínén készültek, ami a Marina Bay Sands hotel mellett lévő Convention Center. Majd a Hotel bejáratánál kívül Rolf Kipp és felesége „fogadott” bennünket, belül pedig a jelenleg világ második termékforgalmazó házaspárja Jayne Leach & John Curtis. Mellesleg mindkét házaspár 1 millió dollár feletti csekket vehetett át a rendezvényen...

Még körbejártunk, ismerkedtünk a hellyel és nagy izgalommal gondoltunk a másnapra, amikor beköltözünk a világ egyik legkülönlegesebb szállodájába..

Aztán innen a Bayfront metró megállón ismét metróra szálltunk, igaz csak a következő megállóig, ugyanis úgy döntöttünk, hogy most megyünk el a Singapore Flyer óriáskerékhez. Hárman már ültünk fent, így aztán mi lent vártuk, hogy a negyedik társunk is átélje ezt az élményt.

15.JPG

Ez a hatalmas óriáskerék 2 és fél év építés után 2008-ban nyitotta meg kapuit. 28 db klimatizált fülkéje van, és mindegyikbe 28 személy fér. A magassága 165 méter, megépítésekor a világ legmagasabb óriáskereke volt, és ezt tartotta egészen 2014 márciusáig, amikor is átadták Las Vegasban a 167,6 méter magas High Roller nevezetű óriáskereket. Körülbelül 30 perc alatt fordul körbe, ezalatt 360 fokos panorámát élvezhetünk.

15aa.jpg

Csak érdekességképpen, 2009-ben készült felvételek, amikor még épült a Marina Bay Sands hotel. Láttuk a 3 épülő toronyházat, de fogalmunk sem volt, hogy mi lesz belőle!

És ugyanez ma, a kész szállodával:

15d.jpg

Nehéz betelni a panorámával, nem győztük kattintgatni a fényképezőgépeket!

Végül, mikor kénytelenek voltunk búcsút venni ettől a helytől is, már kezdett sötétedni, így aztán elindultunk haza a szállodába, hogy erőt gyűjtsünk a következő napokra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

Ázsia Business Forever Singapore Travelling Marina Bay Sands China Garden Global Rally Japan Garden Pagoda