2015. ápr 23.

Colombo, Sri Lanka

írta: Kati Nagy
Colombo, Sri Lanka

Colombo

2015.04.14.

Megint gyönyörű napra ébredtünk! Persze ez csak akkor derül ki, amikor felmegyünk a fedélzetre.

Sri Lankába elég volt az átutazó vízum kérése, elektronikusan, de igazán senkit nem érdekelt, elég volt a hajókártya is. Már 7 órakor kikötöttünk, de fél 9-re beszéltük meg az indulást.

1.JPG

Itt is vártak a taxik, az egyikkel sikerült gyorsan megegyezni. Mondtuk, hogy mutassa meg, amit szerinte érdemes megnézni a kb. 4-5 óra alatt. Így aztán gyorsan el is indultunk. Szinte teljesen kihalt volt a város, alig találkoztunk autóval az első 15 percben. Azt mondta, hogy először a város peremére eső, Kelaniya-i buddhista templomhoz megyünk. A sofőrünk is elmondta, hogy új év első napja van, ilyenkor csak templomba mennek az emberek.

Az úton autóból készítettem ezt a két felvételt.

Aztán egyszer csak, hirtelen egyre több autó, tuk-tuk jelent meg körülöttünk és nemsokára egy kereszteződéshez érve, egy hatalmas forgalmi dugóban találtuk magunkat. Középen egy rendőr próbálta a lehetetlent – irányítani a közlekedőket. Mindenki ott furakodott, ahol tudott, mintha még mindig Indiában lennénk.

Egy kis különbség van, igaz, hogy itt is négyen ülnek a motoron, de itt már bukósisakban. De volt olyan tuk-tuk, amiben hátul öten, hatan ültek…

Egy nagy, körbekerített parkba igyekeztünk bejutni, s bármilyen nagy volt a káosz, természetesen a folyamatosan szóló dudákkal, mégis egészen jó ütemben araszolgattunk befelé. Aztán, egyszer csak elénk tárult a templomhoz vezető lépcsősor. A sofőrünk kitett bennünket, hogy menjünk befelé, majd ő leparkol, és jön értünk. Hogy hogyan fog megtalálni bennünket, ez rejtély…

Ahogy kiszálltunk, gyorsan mindenki lehúzta és a kocsiban hagyta a cipőjét, mert csak mezítláb mehettünk be a belső udvarra.

A kapun belépve megláttuk a templom épületét, ahova mindenki igyekezett. Mi is mentünk az árral, és pár perc után, mi is beléphettünk a templom ajtaján. Ez a kép fogadott bennünket.

Aztán besodródtunk az oldalterembe, ahol is elénk tárult a hatalmas buddha szobor, előtte a rengeteg virágszirom, virág, amivel köszöntötték. Közhely, de megint csak azt kell mondanom, hogy a fotók nem adják vissza a hangulatot… de talán picit érzékeltetik. Megnyugvás, áhítat, szeretet, megértés, öröm, harmónia…

És innen tovább sodródtunk az árral, az oldalsó ajtón kerültünk ki a templomból, de itt már mindegy merre mentünk, körülöttünk egyszerűen, de vakítóan fehérbe öltözött emberek mindenütt. Kilépve a templomból, itt egy ülő buddha nézett felénk méltóságteljesen.

7.JPG7aa.JPG

Aztán ismét egy felemelő szertartás részei lehettünk: folyamatosan gyújtják a mécseseseket, s a forróságban az a rengeteg mécses, különleges látvány.

7b.JPG

7aaa.JPG

 

Szép lassan haladunk körben a templomon, kívül. A park négy szögletében, hatalmas szobrok, és a templom bal oldalán egy vakítóan fehér kupola, állítólag itt őrzik Buddha haját, aki személyesen is meglátogatta ezt a helyet. A kupola oldalában kis fülkék, ahol megint csak buddhához imádkoznak… Közben rengeteg füstölőt is gyújtanak, mindez (látvány, hangok és illatok), visszaadhatatlan hangulatot teremt.

Aztán, körbeérve, a kupola elölről és a templom bejárat tűnik fel, ahonnan indultunk. Hatalmas élmény volt, csak 1-1,5 órát töltöttünk itt, de azt hiszem mindnyájunk számára egy maradandó élményt adott.

9.JPG

9a.JPG

És láss csodát, egyszer csak mellettünk termett a vezetőnk, így aztán elindultunk vissza az autóhoz.

A park ellenkező oldalán – mint ahol bejöttünk, meg is találtuk, kicsit bepréselve, és nem tudom hány fokra felfűtve… Folyt rólunk a víz mindenütt, mintha szaunáznánk, mire elkezdett hűteni a kocsi. De ezt senki nem bánta, hiszen egy fantasztikus élményben volt részünk!

Következő célunk a Colombo park, és a Városháza épülete, ahol megint szuper képeket tudtunk csinálni.

Itt helyünkbe hozták a a kígyót, hogy simogassuk meg (nem tettük!) és a kobrákat, melyeket zeneszóval próbáltak előcsalogatni, ingerelni. Ez utóbbi jól sikerült, időnként oda-oda kapott a férfiak felé, hát elég félelmetes volt. Ráadásul, az egyiken még védő kesztyű sem volt.

Következő helyszínünk a Függetlenség tere, itt nagyon röviden időztünk, csak egy fotó erejéig.

14.JPG

14a.JPG

Innen a következő megállónk előtt, kértük, hogy vigyen valahová, ahol lehet inni egy jó hideg sört.. Itt is, mint általában az egykori angol fennhatóságú területeken, korlátozottan lehet kapni alkoholt, illetve ha igen, az utcán csak papírzacskó csomagolásban lehet inni. Végül egy kínai étterem előtt állt meg az autónk, ahol kaptunk egy kis különtermet és jó hideg 7dl-es!! sört.

Itt nagyon kellemesen eltöltöttünk kb. 45 percet, majd továbbmentünk egy ajándék boltba, ahol, mint kiderült, a sofőrünknek a lánya dolgozott és úgy üdvözölt bennünket, mintha régi ismerősök lennénk. Persze tudjuk, hogy ha vásárolunk, akkor kapnak utánunk jutalékot… Így aztán itt is belekerült ez az a kosárba.

De, ha ez nem volt elég, még elvitt bennünket egy bazárhoz, ami, 1 db kis üzletet jelentett, így aztán ott nagyon hamar végeztünk.

17.JPG

Vissza, a hajóhoz vezető úton is csináltunk még néhány fotót, búcsúzóul.

Miután elköszöntünk a kísérőnktől, visszamentünk a hajóra, kicsit felfrissülni, enni pár falatot és felvenni a laptopjainkat.

20.JPG

Utána pedig ismét lejöttünk a hajóról, mert itt a kikötőben azt mondták, hogy lesz wifi, hogy végre tudjak feltölteni anyagot a blogomba. Hát, mit mondjak? Internet tényleg volt, csak nagyon sokan voltunk rá, így aztán elképesztően lassú volt ez is. Majdnem 2 órát töltöttünk ott, így fel tudtam tölteni 1 nap történését… Na, de ez is jobb a semminél. Mit szóltok az irodámhoz?

21.JPG

Amikor már páran maradtunk, felgyorsult a net is, csak az volt a probléma, hogy a hajó nemsokára indult, így kénytelenek voltunk mi is ott hagyni, az egyre jobban működő internetet.

22.JPG

22a.JPG

Ezek voltak az utolsó képek, búcsúzunk Colombo-tól, Sri Lankától. A tegnapi beharangozó után, nagyon kellemes meglepetés volt, az egyik legjobb napunk.

 

 

Szólj hozzá

utazás tenger cruise Ázsia Business Sri Lanka Forever Colombo