2015. máj 07.

Singapore, Sentosa sziget

írta: Kati Nagy
Singapore, Sentosa sziget

2015.04.22 Singapore, Sentosa island

A tegnapi beköltözés és a szállodával való ismerkedés után, ma egész nap szabad foglalkozás van, de úgy, hogy a cég ingyenes programot szervezett Sentosa szigetére. A buszok 8:30-tól indultak folyamatosan, és kb. 25-30 perc alatt vittek át bennünket a szigetre.

Előtte persze reggeliztünk, ami szintén a cég költségén történt.

Kívülről nem is látszik, mekkora terek vannak a Convention centerben. A reggelink a 4. emelet egyik termében volt feltálalva és minden nap zökkenőmentesen ment le a több ezer ember reggeliztetése. Itt már indulásra készen, reggeli után vagyok.

3.JPG

3a.JPG

Mi kb. 10 körül értünk Sentosára. Ingyenes belépőt kaptunk az Universal Stúdióba és az Akváriumba, meg még 3 attrakciót is választhattunk, amit szintén a cég fizetett.

A busz terminálból a szigeten működő ingyenes vonattal mentünk az Universal Stúdióig.

Itt jó pár percet fotózkodtunk, s mivel az Universal felirat lassan forgott körbe, többször meg kellett várni, hogy a számunkra megfelelő pozícióba kerüljön.

5_1.JPG

Végül sikerült mindenkinek elkészíteni a „tökéletes” ? fotót, így aztán kezdődhetett a kirándulás a felnőtteknek (is) szóló játékok, szórakozás világában.

Ez aztán tényleg nem az, amit fotókkal, leírásokkal át lehet adni. A 4D mozi mindig nagy élmény, most is az volt. A mesefigurák, a labirintusok, a hullámvasutak – egy kisebbre csak sikerült engem is felcsábítaniuk a többieknek –, és a Water world, ami egy komplett kis előadás, amely közben mi is kaptunk bőven vizet! Ízelítőül álljon itt néhány fotó, ami az alatt a pár óra alatt készült, amit itt eltöltöttünk.

Persze egész nap is lett volna még mit néznünk, kipróbálni, de mivel az akváriumba is szerettünk volna átmenni, így fájó búcsút vettünk a Stúdiótól. Az Akvárium bejáratánál is folytak a fotózások, mondanom sem kell a Foreveresek birtokba vették a szigetet.

8.JPG

Ez a világ legnagyobb akváriuma, több mint 100.000 tengeri élőlény látható a 45 millió liter vízben… Találtam egy nagyon jó kis videót, ami visszaad valamit ebből a látványból.

Azért álljon itt két fotó is:

8a.JPG

8b.JPG

Itt is eltöltöttünk pár órát, közben megérkezett a monszun eső, tanakodtunk mit csináljunk. Végül csak elindultunk, s akkor fedeztük fel, hogy majdnem szabadon tudunk közlekedni, ugyanis mindenütt fedett járdák, átjárók biztosítják, hogy esőben is fel lehessen fedezni a látnivalókat. Egy Starbucks-ban eltöltött fél óra kávészünet után, az eső is elállt és elindultunk a hatalmas Merlion szobor felé.

9.JPG

9a.JPG

A merlion egy szobor, ami egy oroszlán fejű és haltestű élőlényt ábrázol. Neve a sellő (angolul: mermaid) és az oroszlán (angolul: lion) szavakból származik. Fraser Brunner tervezte 1964-ben a Szingapúri Idegenforgalmi Bizottság számára, és napjainkra Szingapore nemzeti jelképévé vált. A városállamban öt hivatalos merlion szobor van elhelyezve. Ezek egyike ez a hatalmas, amelybe belülről fel lehet menni. Itt – a jegyünkért cserébe – kaptunk egy emlékérmét, amit Endrével rögtön megvizsgáltunk, hogy aranyból van-e?

9b.JPG

Ezután egy Gaudi parkra (Barcelona) emlékeztető parkon keresztül mentünk le a partra.

A Siloso beach-en a nap zárásaként Forever party-n vehettünk részt! Ez méltó nagyszerű zárása volt a napnak, gondolhatjátok, sok-sok pozitív, sikeres ember együtt, szerte a világból, ha nem értettük egymás nyelvét, elmutogattuk… De azt mindenki egyszerre kiáltotta, hogy: FOREVER!

Szuper volt a zene a tánc…

Sötét este volt, mire hazaértünk, hogy másnap elkezdjük a „munkát”, kezdődik a világtalálkozó, a Global Rally 7000 emberrel szerte a nagyvilágból!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

travel travelling Ázsia Business Forever Singapore Asia nagykati.hu GlobalRally World Rally Sentosa