Bombay
Bombay (Mumbai)
2015. 04. 10.
Megkaptuk a szokásos újságunkat, melyben külön felhívták a figyelmet, hogy komoly útlevél ellenőrzésre számíthatunk. Nekünk is előre vízumot kellett kérni, az eddigi vízumkérelmeinkhez képest ehhez kellett a legtöbb adatot megadni..
Már a hajóra való regisztráláskor beszedték az útleveleinket, ellenőrizve, hogy van-e vízumunk Indiába.
A tengeri napok alatt, pedig újabb papírokat, és kilépő kártyákat kellett aláírni, kitölteni. Egyébként, általában a hajó kártyával közlekedünk mindenütt…
Egy gyönyörű napfelkelte után, reggel 7-kor kötöttünk ki Bombay-ben.
Feljöttek a hajóra az útlevél ellenőrök és mindenkit még egyszer személyesen ellenőriztek, azonosítottak..
De egészen szervezetten, viszonylag gyorsan sikerült túlesni ezen is.
Aztán már mehettünk is kifelé, hogy egy kis ízelítőt kapjunk ebből a hatalmas, a világ 2. legnépesebb városából, ahol 18 millió ember él. (Az első Mexico City)
Mikor később mondtuk a taxisnak, hogy mi egy olyan országból jöttünk, ahol 10 millió ember él az egész országban, csak mosolygott. Itt mások a léptékek…
Hamar megegyeztünk egy taxival, és hatan máris elindultunk India kapujához, ami 1911-ben épült és zóta Bombay egyik jelképe.
A tér másik oldalán emelkedik a gyönyörű Taj Mahal elegáns szálloda, ahova mi is betértünk, és bent is sikerült csinálni néhány fotót.
Már itt a térre is csak biztonsági kapukon keresztül lehetett bemenni. Ugyanígy a szállodába is és mint később kiderült, még a Star Bucks kávézóba is. Az ok: 2009-ben öngyilkos merénylők robbantottak turisták által látogatott helyeken, többek között a Taj Mahal Hotelben is, sajnos sok halálos áldozat is volt, azóta vannak ezek a szigorú ellenőrzések.
Innen egy nagyon különlegesnek ígérkező „látványosság” felé indultunk, a világ legnagyobb nyitott mosodája felé.
Útközben megtapasztaltuk az itteni közlekedést...Tavaly, mikor Nápolyban jártunk, azt írtam, hogy kaotikus a közlekedés, hát módosítanom kell, az ehhez képest, maga a tökéletes…
Először is itt baloldali közlekedés van, ami számunkra szokatlan, de itt aztán tényleg nincsenek sávok, mindenki ott megy, ahol éppen elfér. És, mint a párom mondta, itt a duda hajtja az autókat, folyamatosan nyomja mindenki… Az, hogy egy kis motoron négyen ülnek - „természetesen” bukósisak nélkül –, itt fel sem tűnik senkinek, a turistákon kívül.
Gondolhatjátok, folyamatosan nyomtam a képzeletbeli féket, a hátsó ülésen…
De karcolás nélkül túléltük a napot!
Aztán megérkeztünk a mosodához, hát ilyet még nem láttam – én még filmen sem.
Hatalmas beton, négyzet alakú kádakban mossák a ruhákat, sikálják, csapkodják a koszos vízzel, de a végén a szárítókon már patyolat tiszta ruhák száradnak…. Hogy nem keverednek össze a ruhák? És hogy tudják úgy kimosni, hogy patyolat tiszták, a fehérek, szinte vakítanak….
Azért elmondtuk egy párszor, hogy bármi van, szerencsés helyre születtünk!
Ugyanitt a mosoda területén az egyik helyiségben egy kis osztályteremben – szintén vakítóan fehér ingekben – aranyos, mosolygós gyerekekkel is találkozhattunk. Elképesztő az a kedvesség és nyitottság, amivel ezek az emberek élik az életüket… Van mit tanulnunk tőlük!
Aztán következett egy újabb közlekedési kaland, mivel az a sáv, amerre mennünk kellett volna „beállt”, ezért a sofőrünk egyszerűen szembe forgalomban ment el a következő kereszteződésig. Ott volt egy kis vita a rendőrrel, de pár perc után már ki is értünk a dugóból! Aztán, megálltunk egy gyönyörű egyetemi épület együttesnél, a messziről látszó óratorony, és az épületek egy rendezett, kerítéssel körülvett területen álltak. Ide nem tudtunk bemenni, a megszokott rendőri védelem állta utunkat a kapuban.
Mondanom sem kell, bárhol kiszálltunk a taxiból, rögtön előkerült valami csecsebecsét, szuvenírt áruló indiai, aki folyamatosan próbált rávenni bennünket, hogy vegyünk valamit tőle.
Következő célpontunk, a Mani Bhavan épület, ahol Gandhi élt 1917-1934 között. Mondanom sem kell, hogy ez is egy nagyon népszerű hely, tele turistákkal.
Ez egy nagyon szűk utcában volt, na itt aztán megint volt közlekedési káosz. Mivel a parkoló autók miatt csak egy sáv volt járható, ezért vagy befelé vagy kifelé lehetett közlekedni. Mi is pár percig farkasszemet néztünk egy autóval, azután csak sikerült megoldani a helyzetet. Az utca végén egy nagy ívű jobb kanyarral (ami otthoni bal kanyarodásnak felel meg), már ismét a főúton voltunk.
Következő megállónk, az itteni Rózsadombnak mondható negyedben, a gazdagok lakta területen, a város felett magasodó gyönyörű függőkert volt. Az út két oldalán terül el, igazi oázis, ebben a hatalmas, nyüzsgő, zsúfolt, folyamatos dudálástól hangos városban.
Ezután a sofőrünk megkérdezte, hogy akarunk-e megnézni egy hindu templomot és vallási szertartási helyet? Természetesen igent mondtunk! Ezért is szeretjük külön szervezéssel, taxival, helyi vezetővel felfedezni a várost, mert olyan helyekre jutunk el, ahova turista nem, vagy csak nagyon ritkán. Ez most is így történt. Hamarosan egy mesterséges tó tárult elénk.
Vezetőnk azt mondta, hogy ennek hasonló a szerepe, mint a Gangesz folyónak Delhiben… Itt búcsúznak el a halottaiktól az itteniek és évente egyszer (olyan lehet, mint nálunk a halottak napja), itt gyűlnek össze, hogy emlékezzenek rájuk. A papok is itt végezhetik a „szolgáltatásaikat”, akár családi, akár egyéni áldást kérhetnek a hívők, és itt a lépcsőkön ülve, mindig folyik néhány szertartás.
Tettünk egy nagy kört a környező utcákon, betértünk 2 hindu templomba, mondhatom, arra, amerre turista sem jár. A második templomban azért olyan szürkék a képek, mert hatalmas füst volt, a sok füstölőtől. Azt hiszem érdemes megnézni a képeket, bár nagyon keveset ad vissza a hangulatból, érzésekből, amit ott átéltünk.
A csészében – nem találjátok ki, hogy mit ittunk: alkoholmentes sört! Nagyon kevés helyen lehet alkoholt kapni, itt is csak alkoholmentes sör volt, és mint láthatjátok csészét kaptunk hozzá.
Nagyon gyorsan és kellemesen telt az idő, de nemsokára indulnunk kellett, hogy időben felérjünk a hajóra.
Így búcsúztunk Bombay-től, hogy másnap egy újabb indiai várossal ismerkedhessünk. Következő úticélunk: Goa
