2015. ápr 14.

Elrepültünk Dubai-ba

írta: Kati Nagy
Elrepültünk Dubai-ba

 

 2015. 04. 05-06

A debreceni indulás volt az első bejegyzésem. Azóta 04-én volt egy szuper tréning Budapesten, amely után végre elkezdtem csak az utazásunkkal foglalkozni. Már éppen ideje is volt, mert másnap 05-én 13-kor érkezett értünk a taxi.

A bőröndöket még egyszer átnézve, újabb ruhadarabok, táskák és cipők akadtak fent a rostán – ezek végül otthon maradtak. (Mondanom sem kell, az egyik táskát, már a második nap kerestem, mire rájöttem, hogy akkor otthon, úgy döntöttem, hogy az mégsem kell!)

Végül is nagyon rendben, mindenféle izgalom nélkül, időben kiértünk a repülőtérre.

img_2786.JPG

 

Az Emirates társasággal utaztunk – csak ajánlani tudom mindenkinek!

img_2788.JPG

img_2794.JPG

Egyik nyomós ok, a 30 kg-os súlyhatár, a másik pedig a szuper kiszolgálás, minőségi ételekkel, italokkal. Vacsorához, mi az európai díjnyertes vörösbort kértük, szuper választás volt!

img_2798.JPG

Így aztán nem csoda, ha utána kellemes szunyókálásba szenderültünk, és pillanatok alatt eltelt az a 6 óra, ami alatt megérkeztünk Dubai-ba.

img_2796.JPG

 

Már itt sem kellett vízumot vennünk, így aztán – mivel mindenkinek megérkezett a csomagja, taxival kb. fél óra alatt meg is érkeztünk a Cruise Terminálhoz.

Negyed órára a belvárostól, és még 15 percre a repülőtértől, található a Port Rashid hatalmas (167 000m2) konténerkikötő. 1976-ban bővítették ki. A világ minden tájáról érkeznek hajók ide. Ide érkeznek a nagy luxushajók is.

Azért itt jegyzem meg, hogy hihetetlen, hogy milyen úthálózatot (6-8 sávos autópályát) építettek fel, mely behálózza Dubai-t. Már a taxiból láthattuk a világ jelenleg legmagasabb épületét (kihangsúlyozva a jelenlegi-t, hiszen már épül egy ennél is magasabb!), mely fényei egész Dubai-ból láthatóak.

Mi előre jeleztük, hogy éjfél körül érkezünk – mert a hivatalos bejelentkezés és beszállás 11:00 és 15:00 óra között volt, de a mi gépünk késő este érkezett. Itt aztán kiderült, hogy nem csak mi voltunk így, folyamatosan érkeztek az újabb és újabb vendégek.

Éjfél bőven elmúlt, mire végre elfoglalhattuk a kabinunkat, még rögtön szépen kipakoltam – az egyik legtöbb pakolóhellyel rendelkezett a kabin, az eddigi kabinjaink közül -, és nyugodtan feküdhettünk le, hogy másnap (illetve aznap) felkelve, egy dubai-i városnézéssel indítsuk a 2 hetes hajóutat.

Szólj hozzá

utazás travel hajó forever Ázsia Cruise nagykati